Mennyország a (bezárt) városban?

posted in: Uncategorized | 0

Ritkán szoktunk úgy gondolni a tökéletesre, a mennyeire, mint emberi településre, városra. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy kertként, vagy épp éneklő emberek közösségeként képzeljük el. Talán nem véletlen? Vágyunk a város adta kultúrára, pezsgésre és sokszínűségre, de nem szeretjük a tömeget, a dugókat, a városban jelen lévő nyomort és bűnt. Az ökológiai krízis idején talán nem véletlen, hogy a kert testesíti meg a békességet, a nyugalmat és az egészséget.

Peter Olsen, egy kortárs amerikai festő, nagyon jól ragadta meg mindezt, amikor Az élet fája című képén az Jelenések könyvét (Jel 22) ábrázolva azt látjuk, ahogyan a fa és a víz megjelenik az festő víziójában. És mindeközben megeleveníti azokat a képeket, amelyekről a Jelenések korábbi fejezeteiben olvasunk.

A Biblia azonban érdekes módon sokszor és sokféleképpen ír a városról, sőt egy egészen izgalmas városi vízióval fejeződik be. Már a Biblia elején találkozunk a város gondolatával, hiszen közvetlenül a bűneset után kerül elő az a szakasz, ahol azt olvassuk, hogy Káin várost alapít. Ebből aztán rögtön megszületik a kultúra és a munka világa is.

Gen 4,17 …és Kain a feleségével hált, aki teherbe esett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fiáról Énóknak nevezte el. … 20Ádá szülte Jábált. Ő lett a sátorlakók és pásztorok ősatyja. 21Testvérének Júbál volt a neve. Ő lett minden citerás és fuvolás ősatyja. 22Cillá is szült: Túbalkaint, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsmesterét, továbbá Túbalkain húgát, Naamát.

A városban jelen van a jó és az Istentől származó is, de jelen van a gonosz is. A Bibliában Jeruzsálem és Babilon testesíti meg az ideális és a gonosz várost. Ez vezet el minket a Biblia végéhez is, ahol egy különleges látomássorozatban (Jelenések könyve) azt találjuk, hogy a világ feletti uralmat végül a Bárány, azaz Jézus Krisztus veszi át. Ennek a látomássorozatnak az utolsó képében pedig a trónból az élet folyója árad, amelynek ágai közt találjuk az élet fáját. Ez gyógyít meg mindent és mindenkit. A legkülönösebb azonban az, hogy mindez a város közepén található.

Jel 22,1Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. 2A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. 3És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, 4és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. 5Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.

A Harvard Egyetem melletti Highrock gyülekezet templomának egyik képe segít minket abban, hogy a város, a kultúra, a sokszínűség, a kreativitás is része legyen a mi víziónknak is. Ez a kép sem a végső valóság még, de már sokat sejtet. Itt még csak vágyakozva tekintünk mindarra amiről álmodunk. Az ökológiai békesség ennek is része, de annál sokkal több.

Hogyan tekintesz a városra? Tudod úgy szeretni, mint ahogy Isten szereti. Tudsz Isten szemével nézni a városra?

A cikk az Úrréti Gyülekezetben 2020. április 26-án elhangzott igehirdetés rövidített vázlata. A teljes igehirdetés megtekinthető az alábbi linken: Úrréti Istentisztelet 2020 április 26: 

Az igehírdetés a Szeresd a várost imakezdeményezéshez kapcsolódik. További részletek: Szeresd a várost!

Képek forrásai:

Peter Olsen – Az élet fája – https://www.peterolsenart.com/thestudiocompressed.jpg
Shin Maeng – Látom az új Édent – Cambridge – https://www.highrockcambridge.org/blog/garden

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük