Az Úrréti Gyülekezetben jelenleg 6+1 felnőtt csoport működik:
Felnőtt csoportjainkba a tagok meghívásán keresztül vagy a lelkészeken keresztül tudtok bekapcsolódni.
A csoportok célja, hogy:
- Együtt imádkozzanak.
- Együtt tanulmányozzák a Isten igéjét.
- Számon tartsák egymást és megéljék a közösséget.
Csoportjaink
- Kedd este – A kedd esti csoportban vegyes életkorú, többségében fiatal felnőttek vannak. Ők 19 órától találkoznak a Gyülekezeti házban. A vezetőjük: Arany Barbara
- Szerda este – A szerda esti csoportba főként az 50-60-as korosztály jár. Ők 18 órától találkoznak a Gyülekezeti Házban. A csoportot Kovács Károly és felesége Kovácsné Ember Katalin vezetik.
- Csütörtökön délelőtt 9.30-11.30 között várjuk a Kismamakörbe a Gyülekezeti házba az édesanyákat a gyerekeikkel együtt. (Gyerekfelügyelettel). A kört Miskolczyné Bokor Árnika és Molnár-Kovács Dorottya vezetik.
- Csütörtök este – Családos kör – A csoportba főként iskoláskorú szülők és a gyerekeik tartoznak. Kéthetente találkoznak 18 órától a Szenci Molnár Albert Szakkollégiumban (Nagyerdei krt. 66. – volt Postás Üdülő) A vezető: Berényiné Csinády Melinda és Berényi Sándor.
- Péntek este – Ebbe a 18 órától kezdődő körbe főként óvodás és iskolás korú gyermekek szülei tartoznak. (Gyermekfelügyelettel) A csoportot Kiss Ábel és Kissné Péter Hanna vezetik. A helyszín a Kiss házaspár otthona.
- Péntek este – Családos kör – A 18 órától kezdődő csoportba kisgyermekes szülők és gyermekeik járnak főként. A vezetőjük: Püski Dániel. A helyszín az Egyetemi Templom.
- Szombaton délután kéthetente – Családos kör (új) – 15.30-18.00 között találkoznak az óvodás vagy bölcsődés korú gyermekek szülei és gyerekeik. A vezetőjük: Mózes Márk és Mózesné Püski Zsuzsanna. A helyszín a Mózes házaspár otthona.
A felnőttcsoportok mellett van alkalom az ifis korosztály részére is.