Megváltozott az idei nyári tábor helyszíne – július 5-9. Sima
Az eredeti időpontban szervezzük meg a tábort, de új helyszínen!
A presbiterekkel egyeztetve megváltoztattuk az idei tábor helyszínét. Azt gondoljuk, hogy az ottani körülmények kellemesebb környezetet biztosítanak a számunkra.
Van még pár helyünk, ha most döntöttetek úgy, hogy szeretnétek velünk tartani, akkor azt kérjük, hogy minél
A tábor részletei:
– 2023. július 5-9 között Simán (Erdőbénye fölött, a Zemplén szívében), gyönyörű erdei környezetben, a Simai Ifjúsági Tábor és Vendégház apartmanjaiban rendezzük meg az idei gyülekezeti tábort.
A tábor július 5-én 16 órakor kezdődik és 9-én 13.30-kor az ebéddel ér véget
– Hotelszintű ellátást kapunk, napi háromszori étkezéssel, 2-4 ágyas szobákban.
Apartmanonként fürdőszoba, egy kisméretű hűtő és kisebb konyha áll rendelkezésre.
Hajszárítót és törölközőt hozni kell, ágyneműt nem.
– Június 1-éig kérjük a jelentkezőket, hogy fejenként 15 000 Ft előleget fizessenek be.
A jelentkezés az előleg befizetésével válik véglegessé.
A tábordíj többi részét, június 30-ig készpénzben, illetve a helyszínen SZÉP-kártyával lehet rendezni, de az előleget mindenkitől készpénzben várjuk.
– Fontos, hogy a speciális étkezési igényét mindenki, már a tábori jelentkezésnél jelezze. A hotel szinte minden speciális igényt vállalni tud.
– Az utazást autókkal oldjuk meg. A jelentkezéskor kell jelezni, hogy kik tudnak magukkal vinni még plusz embert és ki az, akinek segítségre van szüksége az odautazásban.
– A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan szeretnénk, ha minél többen részt tudnának venni a táborban. Akiknek szükségük van valamilyen anyagi segítségre, azok jelezzék nekünk-, és ugyanúgy azt is, ha valaki pedig szeretné támogatni a tábori résztvevőket.
Részvételi díj valamennyivel csökkent:
3-14 év között 40 000 Ft/fő szállással és teljes étkezéssel
14 év felett 48 000 Ft/fő
18 év felett 52 000 Ft/fő + IFA
0-3 év ingyenes, ha étkezést igényel, akkor az 7000 Ft/fő naponta.
Vélemény, hozzászólás?